Rend a lelke mindennek

A mai modern világunkban egyre inkább teret hódítanak az egybefüggő tágas lakóterek, a letisztult formák, a rendezettség, mely során, a szabadon álló nagyobb szekrények mind inkább háttérbe szorulnak, helyet adva a modernebb gardrób szobáknak és a beépített szekrények elterjedésének. Kialakítás alapján, szabadon álló szekrényekről, lépcső alá beépített- és a válaszfalak közé beépített szekrényekről beszélhetünk.

A két típus közül az alapvető elv, hogy mekkora helyünk van, mennyi holmit szeretnénk belepakolni, látható lehet-e szekrény és tartalma vagy egy kisebb eldugott sarokban, szobában helyezzük-e el. Az elhelyezésén túl a gardrób és a beépített szekrény külső megjelenése mellett a belső kialakítása egyre nagyobb hangsúlyt kap.

A praktikusság szempontjából nagy összefüggő falfelületet borítunk szekrényekkel, melyek elsődleges szempontja a tárolás, de az ajtók mögé zárt praktikák mellett ilyenkor a külső megjelenés is szempont. A szekrények felületi kialakításánál a hely szűkössége miatt egyre népszerűbb a tolóajtós szerkezetek, melyek kialakítása akár a szoba térhatást is befolyásolhatja. A tömör egyszínű ajtók mellett, a többszínű kialakítás is szép megoldás lehet. Amennyiben kisebb helyünk van, az ajtóra szerelt tükörrel nem csak a különálló öltözködő tükröt válthatjuk fel, de a szoba térnövelésében is segítséget kapunk.

Sík, keretes front,  tükrös és tolóajtós gardrób, beépített szekrény referenciáink megtekinthetőek itt!

Vannak, akik nem szeretik az ajtókat, kisebb szobába szeretnék kialakítani a gardróbjukat, nekik az ajtók nélküli megoldás nyújthat segítséget, hiszen míg a nagyobb tereknél az ajtóval ellátott szekrények a szoba részévé válnak, addig a kis helységekben nyomasztóak és feleslegessé válhatnak. Éppen ezért ezeken a területeken az ajtó front nélküli megoldások a praktikusabbak.

A beépített szekrények kialakítása lehetővé teszi, hogy a hálószobából nyíló fürdőszoba átjáróját elrejtsük benne, mely során a szekrény esetében egy hagyományos ajtót látunk, amely egy fülkével kialakított fürdőszobát rejt.

A külső megjelenés mellett a rendszerezés és praktikus elhelyezkedés elsődleges szempont egy gardrób kialakításánál. A hagyományos vállfák mellett, a praktikus nadrágtartók, a nagy magasságokban elhelyezett liftes akasztók, a különböző cipőtartók, a belső fiókok, kosarak és polcok segítségével mindenki könnyedén megtalálja a ruháit. A különböző Blum fiókok, a Hafele speciális vasalatai mind –mind a mindennapi rutint teszik egyre könnyebbé. Ilyen például a például a halkan, hangtalanul csukódó fiókok, a fogantyú nélküli ajtók, a hangtalanul záródó toló szerkezetek.

A beépíthető szerkezetek és anyagválasztás lehetőségeiről részletesebben videókat találsz a szerelvények menüpont alatt.

Gardróbaink mellé szakértői tanácsadást, helyszíni felmérést és terveket biztosítunk!

Az egyedi beépített szekrényekkel maximálisan kihasználhatja a rendelkezésre álló teret!

egyedi beépített szekrénySok embernek gondot jelent, hogy az otthonukban található szekrények méretei miatt nem tudják kihasználni százszázalékban a rendelkezésre álló területet, emiatt holtterek keletkeznek. Amennyiben Önnek is hasonló problémái vannak berendezéseivel, váltson inkább egyedi beépített szekrényre!

Az egyedi beépített szekrények mellett elfelejtheti a holttereket, mert a berendezések százszázalékban kihasználják a rendelkezésre álló területet. A bútorok azon egyedi méretek, igények szerint készülnek el, amit az adott ingatlan megkövetel és tulajdonosa elvár. Mivel a kész berendezéssel biztosan elégedett lesz, nem akarja majd lecserélni, így új bútorra sem lesz szüksége, ennek köszönhetően jelentős összegeket is spórolhat. Az általunk elkészített berendezések több generációt is képesek kiszolgálni, továbbá nagy mértékben növelik az ingatlanok értékét.

Az egyedi beépített szekrényekkel csak jól járhat, tapasztalja meg Ön is előnyeiket a mindennapokban, gyártassa le velünk saját bútorát! Ha bővebb információkra lenne szüksége, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak a rendelkezésére!