Gardróbok és beépített szekrények a megrendelő igényeire szabva, egyedi méretekben és kialakítással, rövid határidővel és kedvező áron!

gardróbok és beépített szekrények elsődleges előnye a helytakarékosság, ám fontos szempont a kihasználhatóság is, és persze a design, illetve a környezetbe való illeszkedés mellett sem szabad szó nélkül elmenni. Aki viszont egy bútoráruházban szeretné megvásárolni a szekrényeit, annak fel kell készülnie a kompromisszumok kötésére, hiszen nem valószínű, hogy pontosan olyan bútort talál, amilyet elképzelt, illetve ami tökéletesen illeszkedik az otthona méreteihez. Egyedileg építve azonban nem kell kompromisszumot kötni, hiszen minden olyan lesz, amilyennek lennie kell!

Ha a tárolásról, és főként a ruhaneműk tárolásáról esik szó, akkor alapvetően kétféle lehetőség létezik: a gardrób, avagy gardróbszoba, ami egy külön helyiséget jelent, illetve a szekrények, amelyek lehetnek beépítettek – akár lépcső alá is –, illetve szabadon állók. A kialakításuk főként a használat módjától, illetve a szerepüktől függ, de természetesen a helyiség adottságai, illetve a megrendelő igényei is alakítják azt. A használhatóságuk érdekében el kell látni őket olyan belső rendszerezőkkel, kosarakkal, tárolókkal, illetve fiókokkal, amelyek elősegítik a rend és az átláthatóság megtartását, illetve azt, hogy minden könnyen elérhető legyen.

Ami a gardróbok és beépített szekrények belső kialakítását illeti, fontosak a megrendelő szokásai is. Sokan szeretik vállfákon tárolni a ruháikat, így csak kevés fiókra és polcra van szükségük, ám másoknak a sok polc és egyéb tároló a lényeg. Minden igény kielégíthető abban az esetben, ha egyedileg készíttetjük el a gardróbunkat, illetve a beépített szekrényeinket, amelyek lehetnek hagyományosan tömör, tükörrel szerelt, de akár üveglapos ajtajúak is.

Amennyiben gardróbot, illetve beépített szekrényeket szeretne az otthonába, és nem szeretne kompromisszumokat kötni, rendelje meg egyedi bútorait cégünktől! Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot!